Gonzo újságírás és Hunter S. Thompson-utánérzés

10/11/2010

Vannak azok a dolgok, amikről már az első pillanatban tudod hogy nagyon jók és komoly jelentőséggel lesznek, de homályosak, nehezen megfoghatóak és csak hosszú idő alatt körvonalazódik, miről is szólnak valójában. Én így voltam a gonzóval, és bár mára már szépen letisztult a kép a fejemben, azért örültem amikor a fácsén eljutott hozzám is egy, az ÁJK-n rendezett előadás Újzsurnalizmus, gonzo, miegymás címmel. Tudom hogy ilyet nem illik, de nem tudom megállni hogy ne írjak kritikát az este után.

Az esemény a Cannabisz Kultusz Magazin -Hunter S. Thompsonnak öltözve bevonuló- szerkesztőjének TDK-témájaként szolgált, ezt mutatta be két Gonzopress-es meg a Mentropiás társával (neveket inkább nem írok, sok pozitívat nem tudok írni) egy interaktív beszélgetés keretében. Közel negyven embert számoltam, volt fotós, és az egész egy komoly médiaeseményként volt interpretálva. A srácok döcögősen kezdték az újságírás felelősségéről és az előadás hamar elment egy számomra érthetetlenül "rendszerellenes" irányba (fúj multik, marketing, fúj pénzkeresés), majd kihozták, hogy a sajtó az a rendszert szolgálja és rossz és ezért kell a gonzo, ami szabad és tiszta. Ez az ellenállósdi egy igen érdekes kérdés már önmagában: sok tinimagazin alaphangvétele lehet, és tradicionálisan ezzel szokás eladni mindenféle nem-mainstream szubkultúrterméket a street wear-től a djuice-on át a tactical mediáig, de ha nem elég szofisztikáltan, lájtosan adják elő, akkor abszolút komolytalanná teheti az egész témát és az embert egy bizonyos kor felett (akkor most mi ellen kell lázadni??). Azután esett szó a gonzóról, szubjektív objektivitásról, odabaszós stilisztikáról, igazi értékteremtésről a rendszer felszínessége ellen, HST ősatya felülmúlhatatlanságáról, a drogok szükségességéről az igazzi íráshoz, majd a Gonzopress-es srácok meséltek a vírusmarketing undergroundságáról, meg hogy már fotósok küldik a cv-jüket nekik és médiamegkeresésekben könyörögnek nekik hogy hirdethessenek az oldalukon. És ez egészen félelmetesnek tűnt, mert azon kívül hogy a Gonzopressnek van egy olyan koncepciója hogy megjelenteti a gonzo szellemében írt külsős cikkeket ha valaki megkeresi ezzel őket, nem derült ki hogy bármiben is különböznének egy átlag bloggertől, de úgy hogy a gonzo HST-os brandjét hozzácsapták az imidzshez, már egészen megalapozottnak gondolják a pr-os nyomulást. Pedig a gonzo úgy általában nem erről szól, nem ennyi, nem ilyen egyszerű. Nekem valahogy végig az járt az eszemben, hogy "más tollával ékeskedni", csak hogy elkerüljem a hiteltelen jelzőt, és hogy ezek a srácok jót akarnak, csak itt épp a média felelősségét felemlegetve csinálnak valamit ami totál félrevezető és igen, mivel ezt minden felületen terjesztik, felelőtlen is. És attól még senki nem lesz HST hogy egy egyetemi előadóteremben napszemüvegben, Las Vegas-os pólóban és szájból kifittyedő szipkás cigivel nyomja végig az előadását.


Témába vághat még...



3 komment:

GP szerk. said...

Örülünk a posztodnak annak ellenére, hogy jócskán ferdítettél a dolgokon.
Elég gonzo.

Anonymous said...

ez az esemény hol volt hirdetve, hol hallottál róla?

O'Seamus said...

@GP szerk: mit, ha szabad kérdeznem?
@kiri: fészbúk, mi más:D egy régi jóbarát hirdette, tőle jött a link.